2011. június 23., csütörtök

Játék a kastélyban

Vörösmarty Színház Székesfehérvár
2009. október 6.

  
Ahogy belépünk a nézőtérre szíven üt a látvány. Erősen foghíjas sorok. A páholyok is szinte kongnak, alig ülnek imitt-amott. Mi történik itt? A gazdasági válság vagy az új színházvezetés szanálta ki az eddig lelkes látogatókat?
Mert a darabbal nem lehet gond!
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban. Tökéletes vasárnap esti időtöltés.
Mégegyszer körbepillantok. Csupa idős arc, ősz fejek mindenütt. Úgy érzem magam, mint egy nyugdíjas ki-mit-tud?-on. A fiatalokat már nem érdekli a művészetek eme válfaja, vagy becsöppentünk a senior bérletesek közé? Némi magyarázatként hozzátenném, a fehérvári színház minden nagyszínpadon előadott darabját megnézhetjük, de nem a bérlet korlátai közé szorítva. /Hála és köszönet érte az illetékeseknek./
A színpadon felbukkanó három alak idegenül hat rám. Először farsangi maszk mögé bújva pillantjuk meg őket, később azért lekerül róluk, és kiderül, hogy Szerémi Zoltánt, Pusztaszeri Kornélt és Janicsek Pétert rejtik. Nehéz megszokni az arcukat. Én még egyiküket sem láttam játszani (vagy csak nem emlékszem? Jajaaaj!), ráadásul makacsul hiányolom a régi társulatot. Úgy vagyok velük, hogy juszt se fog tetszeni amit az újak csinálnak. Rögtön el is szégyellem magam, hisz színházimádó ilyet nem gondol, hanem boldog, hogy valami újat láthat. De én akkor is nagyon szeretem a régieket! Színészeket, tánckart együtt. Nézőszemmel igenis jók voltak! Éljen a Chioggiai csetepaté! Abban még nem kerültek le a műsorról.
Na jó, de ez most itt akkor is a Játék a kastélyban, és az újak azon törik magukat, hogy a szívünkhöz férkőzzenek. Hagyjam magam vagy duzzogjak még egy felvonásnyit? Picit még húzom az orrom, és árgus szemmel figyelem, mibe köthetek bele. Legyen már mivel megmagyaráznom a hülyeségem! Ezek itt hárman, kissé nehézkesen lendülnek bele a játékba. Biztosan lelkesebbek lennének telt ház előtt. Viszont a díszlet tetszik! Lekötnek a részletek.
Jé, szünet. Érdekes, a társulati arcképcsarnok előtt, még nem láttam ekkora tolongást. Mindenki azt fürkész ki ment, ki maradt. Hm... feltűnően kevesebb lett a fiatal színész. Miért?
A második felvonás végére, már-már belátom, Turait csak ilyennek tudom elképzelni. Hihetetlenül jól áll ennek a pasinak ez a szerep. Pusztaszeri Kornél is belemelegszik a bolondozásba (bár ő az elején sem volt rossz), ezért a hallhatatlan mosolyokon túl, néhány hallható nevetéssel is megajándékozza egy-két barátkozóbb hajlamú néző.
Balsai Mónika viszont elképesztően izgalmas színésznő! Lenyűgöz! Folyékonyan tud váltani az arcok, a hangulatok, a karakterek között. Követni is nehéz, ahogy a csábító, szexis dögtől kezdve, a gyámolítani való kislányon keresztül a szerelmes menyasszonyig, mindent eljátszik, miközben hol teljesen kajla és esetlen, hol meg okos és körmönfont, utálatos, hízelgő és sebezhetően őszinte. Ámulok!
Jaj, szünet! Már megint? Miért? Minek? Nincs kedvem kimenni! Folytassuk!
Mint mindig, az utolsó felvonásra teljesednek ki a dolgok, röhögünk teleszájjal, imádjuk, ahogy Almády belepusztul a francia nevekbe, és ahogy Turai változatosan és módszeresen elégtételt vesz rajta. Ez az ő felvonásuk, a többiek csak asszisztálnak. Minden és mindenki megkapja a magáét, teljes a happy end.
Na jó! Legközelebb is jövök. De most már Budaházy is kapjon valami nem mellékes szerepet! Hadd lássam, mit tud még!

Nekik köszönhetjük az élményt:
Turai

Szerémi Zoltán
Gál
Pusztaszeri Kornél
Ádám
Janicsek Péter
Annie
Balsai Mónika
Almády
Mertz Tibor
Titkár
Kozáry Ferenc
Lakáj
Budaházy Árpád
Közreműködik a Vörösmarty
Színház tánckara
Jelmeztervező
Kárpáti Enikő
Díszlettervező
Bátonyi György
Dramaturg
Orbán Eszter
Rendezőasszisztens
Haszmann Kata
Ügyelő
Horváth Iza
Súgó
Bischof Ildikó
Koreográfus
Boda János
Rendező Galambos Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Segíts nekem a véleményeddel, hogy írásaim igazi élményt nyújthassanak. Ne félj, bírom a kritikát is, bár kétségtelen, hogy a dicsérő szavak jobban esnek. Viszont fejlődni csak akkor lehet, ha tudom, min kell változtatnom. A moderálásért bocs, hamar kiteszem a kommented, ha szalonképes. :)