Angliában 1. rész

Ma reggel kicsit feltúrtam az agyam. (Hogy így rögvest a közepébe csapjak a történetnek.) Nem hiszem el, hogy itt nem lehet az ember egy kicsit magábafordult, kicsit lepusztult, kicsit morc egy-két reggel! Nem indult jól a reggelem, Isten tudja mi okból. Nem is ez a lényeg, hanem, hogy mindez csak múló állapot, a kávé után sitty-sutty kiürül a szervezetből, mint a folyadék, amit a koffein elvon. Az alany, jelen esetben én, viszont felpörög, aztán Let's go to work!

Ma reggel amikor letapogatóztam a konyhába a vakondjáraton keresztül... ööö na jó, ezt megmagyarázom inkább. :D A ház, ahol jelenleg tengetjük drága hazánktól távol töltött napjainkat, egy bazi nagy ház, viszont bazi lepukkant. A neve Arts House. Hát ha a művészi koszlottságnak, elvont rendetlenségnek és emelkedett hanyagságnak akar megfelelni akkor valóban jó úton jár. Az itt lakó "művészek" szobáiban erős oroszlánszag, soha ki nem szellőztetett bűz és műalkotásnak is beillő kupleráj állandósul. Ezt alkalmazták a közös konyhára is, amíg mi be nem tettük ide a kis bőröndjeinket. Tudom, mert a "fantasztikus" "ingyen" szállásért cserébe (én) mi takarítjuk az egész házat.  Visszatérve a vakondjáratokra, a labirintus-szerű ház folyosói nappal is olyan sötétek és szűkek, mint egy vakondjárat. Persze világítás van, de amíg be nem kötöttem magamnak az intravénás koffein adagom, addig fényben sem látok többet, mint tök sötétben.

A vakondjárat egyik részlete

Az agy feltúrást pedig azért írtam, mert az itt lakók nem csak "art"-ok, hanem egy bizonyos, a világ számos pontján nem igazán kedvelt újszerű sc-kezdőbetűs vallás gyakorlói is. Mielőtt bárki azt hinné, hogy fikázni szándékozom a fejem fölé tetőt adókat, szólok, hogy nem ezzel van a bajom, hanem azzal, hogy ha valamit fanatikus módon művelnek, legyen az bármi, azt már nagyon nem tartom egészségesnek. És még azzal sem lenne gondom, hogy ők úgy élnek, ahogy, csakhogy itt szűk térben két különböző univerzum van összezárva, (ők és mi) s ha adódnak olyan események, mint pl. a ma reggeli rosszkedvű ébredésem, akkor azonnal meg akarják jobbítani az állapotomat, azonnal instruálnak mit és hogyan tegyek eztán, hogy elkerüljem ezt a szörnyűséget, és milyen módszerek állak rendelkezésemre (szerintük), hogy soha többé hírét se halljam a reggeli kávéfüggőségemnek, s az ebből fakadó punnyadt lendületlenségemnek. Álljunk meg egy szekundumra! Miért baj az én kávé iránti szenvedélyem, ami nem is igazi szenvedély! Simán csak szeretem az ízét, egy adagot benyelek reggelente és ennyi. Miért rossz ez??? Mert nem pörgök reggel hatkor mint a búgócsiga? Én szeretek 9-10-ig aludni, 11-ig kávézni, komótosan elindítani a napot, azután éjjel háromig-négyig tudok dolgozni, bulizni, fent lenni.Amolyan délies üzemmódban. Számomra normális ember az is, aki reggel fél négykor kel és este hétkor már alszik, de ne akarja rám erőltetni, hogy én is ilyenné váljak, mert az a normális. A normálisba nagyon sok minden belefér.

A konyhába érve, ahogy meglátták az állapotomat, azonnal kezelésbe vettek és hirdetni kezdték az igét. Az egyik csajszi, aki eddig nem lógott ki a nem-vallásgyakorlók közül - most kiderült, hogy mégis a másik táborhoz tartozó (eddig is tudtuk, csak nem lehetett észrevenni, szerencsére.) - osztotta az észt, hogy ő is ilyen volt régen és mennyire szörnyű érzés volt neki is (??? Nekem ugyan nem az!), hogy a kávétól függ a hangulata és állapota. Alig bírt leszokni! (Én nem is akarok! Miért kéne?) Ma már remekül van, reggel hatkor pörög (minek???), a vérnyomása teljesen normális (a kávé után nekem is az), soha nem fáradt (ha néha fáradt az ember az miért akkora baj???), iszonyat sokat képes melózni (én is), mert egy speciális zöldségport iszik-eszik, ami megadja a szervezetének amire szüksége van! De ha ezt nem is tudom megvenni, mert elég drága, akkor mindenképpen sokkal több, lehetőleg csakis, friss növényt egyek (itt aranyáron mérik ezeket, összesen kerestem eddig 20 Ł-ot, miből vegyek ilyesmit???), mert másképp nem fogok kigyógyulni a rémes állapotomból. 

A kommunikáció közöttünk egyoldalú volt, én néztem rá érdekesen, mire jött a reakció: Hát te tudod! Végül is azt csinálsz, amit akarsz! s a hangsúlyban vastagon benne volt, hogy szerinte én egy szerencsétlen vagyok, aki többre is vihetné, ha hallgatna az ő jó szavára. (Ők ezt egyébként tónus skálának hívják, s szerintük én ilyenkor vészesen alacsony tónus skálán vagyok, ami mindenképpen gátolja  az egészséges életvitelt. Náluk ugyanis gyógyítandó az alacsony tónusú ember. Ők is betegesen igyekeznek elkerülni az ilyen állapotokat. Ha ezt érzik letagadják, még maguk előtt is, mert itt elvárás, hogy mindenki legyen happy, sőt very happy állandóan, mert a ki és beáramlások ekkor működnek csak. Persze van is benne igazság, de ezt inkább majd később fejtem ki.) Ez volt az a pillanat, amikor visszamenekültem a szekrényünkbe, felmásztam az emeletes ágy legmagasabb pontjára és írásba fojtottam magam. (A szekrényünkről, majd később írok.)

Azt hiszem, most le kell mennem és el kell kezdenem a mai melót. Remélem mindenki elhagyta a házat és nem lesznek láb alatt, míg én suvickolok utánuk.