Drágám, mint a legtöbb hímnemű egyed, halálos ítéletként fogadta az orvos nyilatkozatát: „Ki kell húzni a fogát!” Az csak halotthalványan fordult meg a fejében, hogy minderről ő maga tehet, hiszen ha nem kezdett volna örökös halogatásba, valahányszor a fog téma felvetődött, akkor még egy laza töméssel megúszhatta volna.
Mára túl van rajta, még ha véráldozat árán is. Lelke azonban még nem heverte ki a megrázkódtatást, ilyenformán arcáról egy másodpercre sem bírja levenni a mártírábrázatot. Olyan látványosan szenved, hogy alakításáért gondolkodás nélkül megítélem az Oscart. Gonosz dolog lenne ebben az állapotában cikizni szegényt, meg szeretem is a Szentem! De mégiscsak birizgál az érzés, hogy meg kellene csipkednem kissé! Nagyobbrészt azért, mert a látszatbetegségek iránti empátia teljességgel hiányzik a génjeimből. Ráadásul én is estem már át foghúzáson és pontosan tudom mi az a szenvedés határérték, amit még jogosnak ítélek. Kisebb részben pedig, talán a piszkálással elérem, hogy kizökkenjen szerepéből.
Eléggé elítélhető módon, orvul támadva – bár gyógyító szándékkal – gonoszkodni kezdek. Mivel éppen „nyakig úszom” a mosogatóban, kezembe akad a vékonyfalú, félliteres Heinekenes pohár, amiből a reggeli tejeskávéját issza. Testszerte feláll a szőrzetem, mert ez az ivóalkalmatosság ereklye a tudatomban, és pótolhatatlan kincs. Gyönyörűmnek viszont egyik remekbeszabott tulajdonsága, hogy pont ezeket a kegytárgyakat használja és mosogatja úgy el, hogy a kukában végzik.
Ezáltal, eddigi - röpke két éves - együttlétünk alatt, gyűjteményemben drasztikus fogyás volt folyamatban. Kapva -kapok hát a kínálkozó lehetőségen és újfent morgok:
- Miért pont ez a pohár kell neked, a hülye, reggeli szertartásodhoz!?
Türelmesen veszi a kanyart (lehet, hogy még tart az érzéstelenítő injekció???) s próbálja tudtomra adni: ez az egy pohár rendelkezik akkora űrtartalommal, amekkora neki kell. Erre aztán fölényeskedni kezdek, s az orra alá dugok egy lila bögrét, amit pont ilyetén felhasználási célzattal kapott tőlem még anno, s ami mára, ugyancsak miatta, megözvegyült. Válaszul hosszan fejtegetni kezdi, ez nem akkora, mint a sörös, hisz jó, ha van három decis, ergo neki nem elég!
- Öreganyád a három decis! – foglalom össze tömören.
Végre bedühödik! Magához ragadja az ivóedényeket és szemléltető méricskélésbe kezd. Pár pillanat múlva kiderül, szemmértékem ismét megmentett a lebőgéstől. Mivel a tényekkel csak egy nő száll szembe, pasi soha, csendben nekiáll elkészíteni reggeli italát… a lila bögrébe!
Persze, totális lehengerlés fedőnevű akciómnak ezzel még nincs vége! Tovább dünnyögök jól hallhatóan a mosogatólének, miszerint a férfiak nem normálisak, s majd legközelebb vödörből kap inni, kondérból meg enni, mert az talán elég nagy ahhoz, hogy megteljen a bele. Legnagyobb meglepetésemre nem durran el az agya. Ehelyett felém fordul és csodálkozva, rém türelmesen megkérdezi:
- Neked, most, mi a problémád??? Neked midet húzták ki, vagy midet Nem húzták ki!???
Újabb gorombáskodás már nem jön elő belőlem. Hangja teljesen leszerel!
- A méregfogam! Azt nem húzták ki! – válaszolom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Segíts nekem a véleményeddel, hogy írásaim igazi élményt nyújthassanak. Ne félj, bírom a kritikát is, bár kétségtelen, hogy a dicsérő szavak jobban esnek. Viszont fejlődni csak akkor lehet, ha tudom, min kell változtatnom. A moderálásért bocs, hamar kiteszem a kommented, ha szalonképes. :)