Angliában 5. rész

Közlekedünk

A mai sétánkból azt hiszem nem lesz semmi, mert a párom iszonyat sokáig dolgozik és ha hazaér, eszik, fürdik, és már el is ment a nap. Pedig annyira akartam kószálni egyet! Egyedül nem szeretek, nem az igazi.Az eső is eleredt, rohannom kellett leszedni a kiteregetett holmikat. Jobb nem lévén, püfölöm a gépet és reménykedek, hogy holnap csodás napsütés lesz és hamarabb hazaér ahhoz, hogy elmehessünk valahová.

A környék ugyanis varázslatos. Nem Londonban vagyunk szerencsére! Ashdown Forest Anglia zöld szíve. A középkorban szarvasvadászatokat tartottak itt. Gondolom ma sem sokat változott a helyzet. Élvezhetjük itt a vidék minden élményét. Mármint azt a felét, ami ingyen elérhető. Szerencsére sok-sok ilyen dolog van. Talán ez az egyetlen olyan hely az országban, ahol nem tilos mások birtokán tekeregni. Majdnem mindenhol szabadon lehet jönni-menni. Persze a környékünkön nincs egyetlen centiméternyi járda sem, és soha nem tudhatom, hogy épp valakinek a magánbirtokán sétálgatok, vagy közterületen. Annyira nem egyértelmű! Gyalogosan A-ból B-be jutni csak a legelőkön erdőkön keresztül lehet, vagy marad az autóutakon való csalinkázás, amit egyelőre életveszélyesnek tartok, bár valamelyik nap egy egész gyerekcsoportot terelt két felnőtt (gondolom tanárok) ugyanitt az út szélén. Viszont a gyerekek fejéről nem hiányzott a bukósisak! :D

Nem mellesleg ez Micimackó birodalma is, de erről majd később.

Teljesen más táj, mint amit otthon valaha is láthatunk. Nem az építészetére gondolok most, bár arról is érdemes lenne millió bejegyzést írnom, hanem a településszerkezetére. A mi kisvárosaink, falvaink és tanyaszerkezetünk fura keveréke ez. A nem helyi lakosokon kívül szerintem alig tudja valaki, hogy hol kezdődik az egyik település és hol ér véget a másik. Általában van egy falucska, ami nálunk aprócska városka méretnek felel meg, s abból mindenféle irányban szétszórva kisebb-nagyobb házcsoportosulások vagy csak egy-egy önállóan álló ház, vagy különböző méretű birtokocskák ölelik körbe, szerintem tüneményes káoszban. Az eligazodást, térlátást erősen nehezíti, hogy majd minden ház sűrű növényzet mögé bújik, erdő veszi körül vagy park, legelő, szántóföld. Ezek a területek aztán teljesen egymásba olvadnak és lehetetlenné teszik az idegen számára a tájékozódást. Egyetlen gigantikus, zöld  labirintus-rendszer az egész táj. Kerítés sehol nincs, illetve előfordul a legelők körül, hogy  a jószág ne csángáljon el. Járda is minek lenne? A belvárosok kivételével az emberek nem járnak gyalog. Mindenhová kocsival közlekednek. Az autóutak a járművek számára is annyira szűkek, hogy a kétirányú forgalom legtöbbször csak egyetlen sávnyi helyen halad. Mégsincs baleset, nem hallani a folyton vijjogó mentőautó szirénát.

A városok utcáiban, ha kétirányúak, a délutánba érkezve, a hazatérők szépen leállítják a kocsikat a házaik előtt az úton, s nyugovóra térnek otthonaikban. A dupla sáv hamarosan csak egyre szűkül utcahosszat. Ez itt teljesen természetes. Mindkét oldalon kedvükre szűkíthetik  a közlekedésre szánt sávokat parkolással, akár teljes terjedelemben is. Az arra közlekedő autósok is hasonlóan érdekesen kénytelenek megoldani a helyzetet. Egy rövidke utcácska esetében ez nem is annyira rémes, ám egy hosszabbnál már okoz fura pillanatokat. Mindkét irányból érkezik egy-egy kocsi a beszűkült utcába. Középen találkoznak, s ráébrednek, hogy egyik sem tud a másik elől kitérni. Ekkor egy darabig méricskélik a egymást (a kocsiból ki sem szállva persze). Várnak. A másikra. Arra, hogy valamelyikük kezdjen végre tolatni, s elhagyni az utcát, hogy a egyiknek helyet adjon. Ha ez megtörténik, akkor a tolató jármű ismét behajt az utcába, s mehet a dolgára. Szerencsés esetben. Mert lehet, hogy mire e manővert végrehajtja, ismét összefut valakivel középen. Általában az tolat vissza, akinek kevesebb láb (méter)  van vissza az utca végéig.

Hasonlóan kezelik a körforgalomban, vagy egyenrangú utak kereszteződésénél való elsőbbségadást is. Az megy először, aki a legbátrabb, a többiek meg kivárják a sorukat türelmesen. (Elvileg ugye a jobbról jövőnek van elsőbbsége) Nincs eszelős dudálás, a letekert ablakon kifele való hadonászás, sértő gesztusokkal. Türelem van és békesség. Minek az a nagy hajtás, rohanás?

Féltékenyen őrzik az olyan, semmivel sem jelzett helyeiket, amiket ők valamire használnak, pl autóval megfordulásra alkalmas terület, parkoló (ember nem jön rá, hogy az!) stb. Ha oda parkolnál le, véged! Azonnal jönnek és zargatnak, hogy állj arrébb. Olyan belső, sehol le nem írt szabályok szerint élnek, amiket csak ők ismernek. Nem érdemes velük emiatt kötekedni, mert azt nagyon zokon tudják venni. Ilyesmiben nagyon kockák.

Mutatok kerékpárutat is, mert ez megint nagyon tetszett nekem. Egyik városbéli tekergésem alkalmával bukkantam rá. Nemigen tudtam volna másfelé menni gyalogosan, mert nemes egyszerűséggel véget ért a járda az út végén, és csak a susnya volt előttem meg a kerékpáros híd (a sínek fölött ívelt át), amire nagy tábla hívta fel a figyelmem. only bike. Mindegy, nekivágtam a keskenyke hídnak, csak nem jön addig cangás, míg átérek rajta! Azzal uzsgyi! A végén ért a meglepetés: lépcsőben végződött! A kerékpáros híd! Azt hittem rosszul értelmeztem a feliratot.Nem hívta fel a figyelmet semmi a táblán, hogy a végén lépcső jön. Ez itt alapértelmezett lehet? Leértem a másik végére az útnak, hát ott is látom a felfestést, ez bizony bicikli út. :D

Kerékpáros lépcső :D

 A képen látszik két bringás az út tetején, ami már a hidacska. A lépcsőhöz érve szépen leszálltak járgányukról, nyugodtan dumcsizva felkapták a vállukra, majd felsétáltak a lépcsőkön. Nem rázta meg őket az ügy. Tutira helyiek voltak!