Angliában 9. rész

Elköltöztünk...

Ez már egy palota :D

...ide. Abszolút belvárosi a kecó. A kisváros legforgalmasabb főutcájának kellős közepén vagyunk, de senki ne gondoljon rögtön arra, hogy akkor ez itt biztosan zajos, meg büdös, meg... Nem mondom, hogy a másik oldalunk nem ilyesmi, de mi a kert felőli szobát kaptuk meg, ezért nem igazán hallunk más zajt, mint madárfüttyöt, galambbúgást. A hangos oldalra a konyha néz, meg a kevésbé mázlista lakótársaink parányi szobáinak az ablakai. A lakásnak a trafikos oldalról nincs is bejárata. (Itt most tessék kérem jót derülni a szóviccemen, a trafikos oldal ugyanis a forgalmas oldalt jelenti, az angol traffic (forgalom) szóból származtatva. Tudom, fantasztikus a humorom! :D ) A képen a nyitott bejárati ajtónk látszik és felette a két nagyobbik nyitott ablak a miénk. Ezek néznek a kertre, azaz inkább egy nagyobbacska gyepes, fás területre.

Ezt látjuk az ablakunkból

A tulaj laza, túl nyugodt angol fickó. Tipikus ej ráérünk arra még típus. Normál pasi magasságú, vékony alak,  néhány erőtlen, szőke szál  hajjal a fején. Szimpatikus és jó fej, csak ha intézni valónk van, akkor érdemes a türelmünket a végletekig turbózni, mert ő aztán nem siet semmivel. Hogy honnan tudom mindezt, amikor még csak most költöztünk be? Az első pillanatban ráéreztem, a lakótársakkal való beszélgetés után pedig megerősítést kaptam róla. Mivel hozzászokott a bevándorlókhoz, úgy, és olyan lassan beszél, hogy a hülye is megérti. Én is. Ezzel nincs is gondom. A válaszolással viszont még mindig van. Nagy gondom. A tulaj is gyakran hiszi, hogy defekt lehet a fejemben, mert láthatólag értem őt, sőt, félreérthetetlenül fordítok a páromnak, ám ha szólnom kell befékez az agyam. Ilyenkor látom az arcán, kétségbe vonja azt is, hogy valóban megértettem őt eddig, vagy csak állati jól úgy csináltam, mintha... Roppant ciki, de nem tudok vele mit kezdeni.

A lakás öt szobájából háromban magyarok laknak (összesen öten vagyunk), kettőben pedig indiaiak (négyen). Az egyik csajszira, akit Shine-nak hívnak rendesen ráhoztuk a frászt, mivel nem számítottak új beköltözőkre. Kilépett a szobájukból, a párom meg épp a lépcsőn tartott lefelé egy rakás cuccal a kezében. Szerintem elgondolkodott rajta, hogyan jutott be egy betörő és kinek a cuccait viszi éppen. Akkor nyugodott meg egy picit, amikor engem is meglátott a konyhaszekrénybe pakolni, s közöltem vele, hogy mi vagyunk az új szomszédai. Nagy beszélgetések még nem zajlanak közöttünk, de talán később felbátorodunk. A magyarok aranyosak, könnyű kijönni velük, és sokat segítenek. Egy anyuka a két gyerekével. Az egyik már felnőtt csajszi, a másik pedig nagyon jópofa, iskolás kis srác. A szomszéd lakásban is magyarok laknak, az édes anyanyelvet tehát nem hiányoljuk egy pillanatig sem. Hátrány, hogy itthon nem vagyok kényszerítve az angolra, csak a munkahelyen.

A szobánk végre emberi otthonnak is alkalmas méretű. Tiszta, normális bútorokkal berendezve. Franciaágyat kaptunk a tulajtól, s úgy néz ki, mintha direkt nekünk vette volna. Amikor a lakást megnéztük, még két külön ágy volt a szobában. Két fürdő, vécé is van, bár az egyiknek a zuhanyzójában nincs meleg víz. A tulaj egy hete ígéri, hogy megnézi. Mindegyik csilli-villi egyébként, mert vadi újak. A konyhánk sajna kissé kényelmetlen. Szűk ösvénnyi helyen lehet csak közlekedni benne, mert a sok lakó miatt tele van zsúfolva szekrényekkel, pulttal, hűtőkkel, fagyasztóval, mosógéppel. Így is kevés a hűtő! Étkező asztal nincs. Mindenki a szobájában eszik. Főzni egyszerre csak egy ember tud, mert vele meg is telik a konyha. Shine-t szoktuk rendszeresen kerülgetni, mert ő az, aki sokat főz. A magyarok alig használják, a többi indiait meg még nem láttuk. Nagyon titokzatosak. A tisztaság náluk mást jelent mint nálunk, hogy finoman fejezzem ki magam. Valahogy azért csak kijövünk egymással. :)

Amikor eljöttünk az Arts House-ból a Terror Nagyasszonya nem tartózkodott otthon. Hálát adtam az Égieknek! Kapott még egy utolsó porszívózást, fürdőtakarítást, kukaürítést, mosogatást. Túlzásba nem vittük a dolgokat, de nem mondhatja, hogy szarban hagytuk. Azóta kaptunk tőle egy üzit, hogy szívesen tanítaná a páromat angolra, ha akarná. Hm. Érdekes! Az Öregtől viszont el tudtunk búcsúzni és a magyar csajszi is otthon volt. Nagyon sajnálta, hogy eljövünk. Őt én is szomorú szívvel hagytam ott. Összeültünk még egy utolsó dumcsira, s akkor elmondta, nem szívesen él ott. Úgy hívja a helyet: Lúzer Town. El akar ő is költözni, mert drága és koszlott hely. Nem éri meg.
Megtudtam az Öregről egy érdekes dolgot is. Mindig töprengtem rajta, vajon mivel foglalkozik a szobája rejtekén. Könyveket ír, basszus! Tudtam én, vele állati jókat lehetne beszélgetni!