Mi vár ránk ezután avagy tánc a penge élén
Persze hogy fogalmam sincs róla mi lesz holnap, vagy a következő órában. Itt olyan sebességgel változhatnak a dolgok, hogy a kőbe vésett igazságokhoz szokott magyar, csak hiperventillálni tud tőle. Amit most biztosnak hiszel, a következő hívással megváltozhat. Pro és kontra is.
A kijövetelem előtt lebeszélt fix munkámnak a végére értem. A koleszban zajlik a rendes, évi egyhetes holliday, ami azt jelenti, hogy a skacok mind elpályáztak anyuka szoknyája mellé, a főállású dolgozók meg ezalatt állítják helyre a romokat, amiket maguk után hagytak. :D
A kisegítő nyári munkásra tehát már nincsen szükségük. Egyébként mindenhol beállt a nyári szünet. A beugrós helyettesítéseim sem működnek, mert az itteni magyarok nagy része is elutazott "haza", Magyarországra, mivel a munkáik nagy részét ilyenkor lemondják a megrendelőik. Nincs szükség a magánházak takarítására, tatarozásra. Mindezen munkák inkább szeptemberben indulnak újra, amikor a tulajdonosok visszatérnek a pihiből. (Páromnak is teljesen elfogytak a tennivalói.)
Unalom van a köbön, meg körömrágás, hogy miből élünk meg holnap és holnapután.
Már-már "kétségbeestem", kezdtem pakolni a bőröndbe. Szentül hittem - bár nem akarom még - itt a vége, hazamegyünk. Az Égiek azonban mást terveztek.
Már-már "kétségbeestem", kezdtem pakolni a bőröndbe. Szentül hittem - bár nem akarom még - itt a vége, hazamegyünk. Az Égiek azonban mást terveztek.
Először beesett egy nagyobb építkezés lehetősége. A munka felmérése, az áldomás megivása után kiderült, az engedélyek még váratnak magukra, a munka tehát leghamarabb szeptember elején indulhat el. Ez nagyon szép és jó, csak addig miből vesszük meg a napi betevőt, mit adunk lakbér gyanánt a mindeddig még türelmes lakástulajdonosunknak??? A tulajt elintéztük egy ígérettel, miszerint majd egyszerre fizetünk ki több hetet. Valami csoda folytán elhitte! :D Hiába, pókerezni tudni kell! Mondjuk ettől még üres volt a kasszánk. A hosszú napokig tartó szájszélrágás, a vésztartalék teljes felélése, és az energiák mentőöv-szerű kidobása után bejött egy lakásfestés, egy zuhanytálca beszerelés csempézéssel, egy terasz építés, és némi szórólapozás. Mivel ezek mind fiús játékok, egészen megnyugodtam, hogy nekem immáron csak a láblógatós nyaralásos feeling jut. Ekkor kapott el a szomszédasszony a teraszon. Szabira menne kicsit, kezdte a magyarázatot, s kellene valaki aki addig elvégzi a takarítását. Nesze neked egésznapos olvasásmaraton, ágyban fekvős netenszörfölés, filmnézés, tóparton üldögélős, kacsákkal beszélgetős, rajzolós, horgolós pihengetés! Mit mondhattam erre? Az ember itt nem ugrik félre egy ilyen lehetőség útjából!
Szóval a jövő heti táncrendembe felvettem egy kis kocsmatakarítást. Ilyet még úgysem csináltam. Majd mesélek milyen! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Segíts nekem a véleményeddel, hogy írásaim igazi élményt nyújthassanak. Ne félj, bírom a kritikát is, bár kétségtelen, hogy a dicsérő szavak jobban esnek. Viszont fejlődni csak akkor lehet, ha tudom, min kell változtatnom. A moderálásért bocs, hamar kiteszem a kommented, ha szalonképes. :)